2012. szeptember 10., hétfő

2012.09.09.Budapest Nike 27. Félmaraton

Nos igen, eljött a nagy nap!
Reggel fél 6-kor kelés, egy vajas zsemle haminak és sportital!
Fél 7-re jött értem Anita, és indultunk Pestre, végig dumcsiztunk, úgy, h alig pár hete ismerkedtünk meg és személyesen vasárnap találkoztunk először. Nagyon kedves, segítőkész Csajszi. Olyan, mintha már ezer éve ismerném. Anno Ő is itt élt a városban, ma már Bécsben. Szóval Bambi nagyon jó fej volt és örülök, hogy megismerhettem!
Felértünk időben, parkoltunk, nem tévedtünk el sem. A parkolóban mellettünk volt Kovács Kokó István is. A parkolónál találkoztunk Bogival és a Férjével, Bogi volt Bambi csapattársa a futásnál, aki egyéniben és duóban is lenyomta a távot! Minden elismerésem Bogié! Nagyon félt szegény, első FM-jét futotta, de milyen ügyesen! Nagyon szimpatikus Pár, és a Férje nagyon kedves volt, Ő volt a fotósunk:) Hazafelé beszéltük is Bambival, hogy a Bogi Párja milyen jó fej, kísérte szívvel-lélekkel a Bogit, segítette, lelkesítette.
Visszatérve a programhoz:
Besétáltunk a tett helyszínére, hatalmas tömeg, sok sátor, hatalmas terület....DK-Team sátoránál letáboroztunk, Bambiék öltöztek, rajtszámoztak, készültek......míg Én vártam a Társam, már türelmetlenül hivogattam, mire befutott. Nagyon kedves volt Hajduczky Judit, vele is most találkoztam először, Ő futotta az első távot 11,4 km-t, beöltöztünk mi is, rajtszám, chip....majd Judit elstartolt. Közben megérkeztek a Nonós Csajok is, akik jöttek Nekünk szúrkolni: Nonó, Klári, Ildi, Anett, Csak Okosan, Zita.....
Kiballagtunk a Hősök Terére, hogy kiabáljunk Juditnak, de nem találtuk a tömegben, pedig annyian és annyira kerestük:(, majd földalattival go a váltóponthoz, itt már nagyon izgultam, átvergődtem a váltópontomra és lestem Judittot, azt mondta, h 1:15 körül szeretne beérni, kb. 1:38 körül befutott, gyors chip csere és futottam a második szakaszt 9,7 km-t. Jól ment , az elején annyira, hogy a frissítő pontot sem vettem észre, mire felocsúdtam, már csak az eldobált pohártengert kerülgettem! Pedig inni kellett volna, kaptunk pici szivacsot is, azzal vizeztem magam, ez jó volt! Az első 4 km-t meg se éreztem, aztán a budai rakpart nagyon hosszú volt és nagyon meleg volt, égetett a nap, próbáltam inni, aztán jól félre is nyeltem a 2-ik frissítő pontnál, de összeszedtem magam és go run.Nagyon vártam sokszor a frissítő pontokat, ez adott erőt, mert itt legálisan is:) sétálhattam lelkifuri nélkül:), a harmadik pontnál már ettem egy szőlőcukrot is, a 4iknél pedig majdnem ittam egy izostar féle kék löttyöt is, de olyan édes volt, hogy azzal a lendülettel ki is basztam a fenébe. Banánt nem mertem enni, láttam az út közepén elgyengült emberkéket hányni, na így nem akartam járni! Menetközben többen feküdtek, mentő, volt aki csak nyújtani állt félre, de volt aki elesett és vérzett a fej is:( Szóval a fordulóig semmi gond, majd a 15 km-nél épp haldokoltam, mikor elfutott mellettem Bogi, hajrázott Nekem egyett, majd végig előttem futott, egyszer kiabált ám hátra, hogy ott vagy Edina, Én meg azt se tudtam, h eszik-e vagy isszák, meg hol is vagyokk épp. Felnéztem és a kivetítőn ott voltak az üzeneteim, amiket Nekem küldtek az ismerősök a Nike applikációval, olyan jól esett, erőt adott és futottam tovább. Majd jött a 17 km, ahol volt egy felüljáró is, nah itt még gyalog is alig bírtam felvonszolni magam, sokan sétáltak itt, majd 18nál éreztem, hogy már nincs sok hátra, jöttek emberek előztek és lelkesítettek, jó volt. Itt jött egy rész, amikor rám tört a hányinger, picit leálltam, de tudtam, hogy nincs mese menni kell.Hamarosan befutottunk a ligetbe, az a rengeteg ember, áhhh leírhatatlan. Majd mikor már a célegyenesben voltam, leálltak a lábaim, pedig tudtam, hogy itt lesznek a Csajok valahol és kiabálni fognak. Jött mögöttem egy Lány, megfogta a vállam és azt mondta: Gyere, ne add fel!, futottam is, míg megláttam a befutó zónát, az idővel, áthaladni rajta pedig maga a menyország volt! Megálltam és azt mondtam: Igen, megcsináltam, de hol egy wc, mert befosok:). Befutó csomagot átvettem, nyakamba akasztották az érmet, kezembe nyomta egy üveg vizet és ballagtam ki a többiekhez, és jött Isten és mutatta az útat a mellékhelyiségekhez:) itt  fogyott el az erőm és huss elszállt az ideg:) Nagyon felemelő érzés volt beérni a CÉLba, az a sok szúrkoló, a nagy tömeg, átfutni az idő alatt. Istenem de jó érzés volt!
Voltak 70 évesek, idősek-gyerekek-vakok, betegek-babakocsival-és még bevásárló kosárral is futottak. Batman is futott batman jelmezben:)
Az időm a 10 km-re: új csúcs:) 1:15:16, míg az össz 21 kmre: 2:31:15  és a 151-ik hely.
Lesz ez még sokkal jobb is, most ennyire futotta!

Társammal: Hajduczky Judittal:

 Itt már éremmel, büszkén, izzadtan és fáradtan:

Nonós csajokkal!
 FELEMELŐ ÉRZÉS EGY ILYEN VERSENY!!!
Következő cél: 2012. október 7. minimaraton Budapest Spar és 7 km!

MEGCSINÁLTAM, IGEN, MEGCSINÁLTAM!!!!

2012. szeptember 7., péntek

Még kettőt kell aludni

és itt a nagy nap!
2012.09.09. vasárnap délelőtt 9:00:00 elrajtol a 27-ik Budapest Nike Félmaraton, melynek aktív tagja leszek duóban Hajduczki Judittal. Ő futja az elejét a távnak, pontosan 11,4 km és az enyém a táv második fele 9,7 km! Nagy falat lesz az biztos:) Rajtszámunk: 10228/1-2

Szép ugye???
De mennyire fog fájni, jajjj:)

A helyszínrajz, no mert ilyen is van!

http://www.futanet.hu/cikk/27-nike-budapest-felmaraton-helyszinrajz

Tegnap nem jutottam el futni, délelőttös Apa, így hajnal kilőve, délután ezer volt a dolog, mire észbe kaptam már este volt, fürdetés-vacsora-altatás és már hóóót sötét volt. Hamar sötétedik mostanság és ez nagyon nem tetszik, míg a nyáron még fél 10 kor is elindultam, ma már 8 kor sötétség van!
Így megbeszéltük Apával, hogy ma délután elmegyek futni, aztán kozmetikába is el kell jutnom még ma, megkaptunk gyerek ruhákat, el kellene hozni....utsó FM előtti futásom lesz , 1 órát tervezek. Holnap pihi, szénhidrát gyűjtés. Vasárnap végre találkozunk a Csajokkal!!Aztán futunk is egy kicsit:)
Julcsi kijössz a futásra? Remélem!!
Bambi fuvaroz fel, Ő is fut Bogival duóban. Zsanival is találkozom!
Sajna Bea nagyon messze lakik, így vele majd egyszer máskor...remélem! Igaz Bea!!


Qrva rossz ez a Cica, gépelés közben megtámadja a kezem:)
Mindenki , aki Él és mozog vasárnap szorítson Nekem/ Nekünk! Sokan futunk a csoportból:) Bambi-Bogi, Judit- Én, Linda- nemtom kivel, és lesz ligetkörös futónk is!
A DK-Team csoportból S. Zoli elhozza Nekünk a fekete Nike pólót  ( Fuss Budapest).

Nonótól megkapjuk a csapat trikót, ebben is futunk. Rajtszám, chip már a kezünkbe!



FUSS FOREST , FUSS........

Jah, majd elfelejtettem: Mától vezetem a kaloriabazis.hu-t, tök frankó, nézzetek bele. Csúcs progi szerintem!
pusszantás

Zsani, Csillától rendeltem gyurma fülbevalókat, alig várom már, hogy ideérjen:) jó sok pízt áldoztam rá:)
Ez csak töredéke, amit rendeltem:)





Útvonal:
Olof Palme sétány - Hősök tere - Andrássy út - József Attila utca - Széchenyi István tér (MTA előtt) - Széchenyi Lánchíd - Clark Ádám tér - Fő utca - Jégverem utca - Bem rakpart - Halász utcai lehajtó (dél felé) - Budai alsó rakpart - Petőfi híd déli felhajtó - Műegyetem rakpart - Bertalan Lajos utca - Gellért tér - Szabadság híd - Fővám tér - Sóház utca - Pesti alsó rakpart - FORDÍTÓ (a Dráva utcai felhajtó előtt) - Pesti alsó rakpart - Szent István parki felhajtó - Újpesti rakpart - Széchenyi rakpart - Balassi Bálint utca - Szalay utca - Kossuth Lajos tér - Alkotmány utca - Bajcsy-Zsilinszky út - Nyugati téri felüljáró - Váci út - Ferdinánd híd alatt - Lehel út - Dózsa György út - Hősök tere - Olof Palme sétány
ez a táv lesz az Enyém ( a piros)

Az érem pedig így fog kinézni elvileg:

2012. szeptember 4., kedd

Lehet, hogy hosszú az út

Még 4 nap:)

Már a kanyarba van

a nagy futó nap:)
Izgulok már, mint a picsa, de fejben már lefutottam, annyira szeretném teljesíteni, nem AKAROK felsülni....9,7 km és időre....de majd visz a tömeg remélhetőleg......

Hétfőtől elkezdtem egy másik lehetőséget a diétára, ez pedig a LifeTilt testalkat diéta és az 1200 kcal diéta, egyik héten ez-másik héten az. Az endomorf testalkat kőkemény diétájával kezdtem:
Tegnap: 2 db főtt tojás, paprika volt a reggeli
hajnalban voltam futni így egy fél banánt betoltam futás előtt.
tízóraira megittam a fehérjeshaket
ebédre: 15 dkg sült csirke mellet ettem párolt zöldséggel és tejföllel
uzsira: húslevest hús nélkül, viszont tésztával 1 tányér volt
vacsira: nem kellett volna, de 3 db palacsintát megettem
ami persze belefért bőven.....

Ma hajnalba nem voltam futni, készűltem, de nem bírtam összevakarni magam. Tegnap nagyon elfáradtam, hajnali futással kezdtem, kb. 7,5 km, pontosan nem tudom, mert a Runkeeper időközben lefagyott, az endomondo meg későn indult el.....mostanában nagyon küzdök ezekkel a programokkal, mert olyan kis hülye vagyok, hogy ragaszkodok a Runkeeperhez....Aztán voltunk gyalog boltban, postán 2 x is, főztem is, és még este lementem Öcsivel sétálni 3/4 órát, hogy jól elfáradjon, most tanulunk menni:) Így este 9-kor , mint a tök úgy dőltem ágyba és seperc alatt el  is aludtam, persze éjszaka többször is fenn volt Öcsi, rohangáltam hozzá, ez a fogzás egy rémálom, Blankánál ilyen nem volt. Már 3 hónaposan végig aludta az éjszakákat......na mindegy....
Szóval mai futás stornó, majd holnap hajnalba.....aztán holnap futás után irány Pest, dolgunk van, szőnyeget akarunk venni, meg ezt-azt.......

Mai kajám:
R: 2 tükörtojás paprikával
T: barack és szilva
E: 1 tányér húsleves és 1 tányér zöldbab főzelék
U: 1 tányér húsleves
V: fehérje turmix szigorúan vízzel

Elkezdődött az iskola, olyan furi, hogy csak kettesben vagyok Öcsivel, most épp alszik, de ha felkel írány bolt. Főznöm ma nem kell, így ha engedi a pöcsös, akkor ma valamit tornázok. Azért napi szinten nagyon sokat gyaloglunk ám.....súlyom ingázik.....ez van!

Rendeltem egy kompressziós zoknit, holnap meg is jön, a futáshoz. Vasárnap abba nyomulok. De előtte tesztelem:)
Várom már a vasárnapi futást!

2012. szeptember 1., szombat

Játék felhívás:)

http://murphyslaboratory.blogspot.hu/2012/08/nyarbucsuztato-jatek.html

Nyárbúcsúztató játék


Egyrészt vége az augusztusnak, másrészt holnaptól pár napig én is pihenek végre, gondoltam amíg nem vagyok itthon, hogy ne unatkozzatok indítok egy játékot. A nyeremény ez a gyűrűből és nyakláncból álló szett, a nyertes által választott színben.



A feltételek:
1. Légy a blog rendszeres olvasója, vagy a facebook oldal követője (https://www.facebook.com/MurphysLaboratory)
2. Ide kommentben írd meg, hogy milyen színű szettet szeretnél nyerni, valamint hagyd meg a neved és elérhetőséged is, hogy a nyertest könnyebben tudjam majd értesíteni.
3. Oszd meg ezt a játékfelhívást a blogodban vagy a facebook oldaladon.
4: Határidő: 2012. szeptember  9.


Read more: http://murphyslaboratory.blogspot.com/2012/08/nyarbucsuztato-jatek.html#ixzz25DvS4a4i